Bangkok

Tegnap délután négy órára megérkeztünk Bangkok-ba. Nyolc órát utaztunk, amiből kb. másfelet a határátlépés vett igénybe. A kambodzsai oldalon le kellett szállnunk a távolsági buszról, átsétálni és belépni Thaiföldre, itt értünk jött egy mikrobusz, kb. fele akkora, mint ami addig elhozott, és utaztunk tovább. Az utak legalább jobbak, mint a szomszédban.

Bangkok hatalmas. Az útikönyv szerint hét és fél millióan lakják. Szmogos, forgalmas, túlzsúfolt. Imi meglepően jól tűri a nagyvárost. Több mint három hónapot élt egy poros faluban, azt hittem, sokkot kap a tömegtől, de csak a közlekedést utálja. Azt mondja, úgy képzelte, Bangkok a bűn városa, és milyen igaza van. Itt még azt sem szabad elhinni, amit egy idegen kérdez. Nem tudom, hogy csak a turistákat akarja mindenki becsapni, vagy egymással is így viselkednek… De az is lehet, hogy pusztán az igazság egy-egy sajátos értelmezését interpretálják.

Szállást a Khaosan Road-on találtunk, az éjszakai piac mellett. Ez a város egyik központja, aminek az az előnye, hogy minden közel van, a hátránya meg a szomszéd karaoke-bárból átszűrődő nyikorgás. De nem tervezünk sokáig itt maradni, szeretnénk minél hamarabb továbbállni Burmába. Ezért a ma reggelt a Myanmari Nagykövetségen kezdtük, ahol ízelítőt kaphattunk abból, milyen nehéz belépési engedélyt kapni egy diktatórikus berendezkedésű országba. A cipőméretemet ugyan nem kérdezték meg, de az elmúlt három munkahelyemről és arról, hogy pontosan mivel foglalkoztam részletesen be kellett számolnom. És a lap alján az aláírásommal igazoltam, hogy a megadott adatok megfelelnek a valóságnak. Kisandi egy kicsit aggódott, hogy nem szívesen adnak vízumot neki, ha beírja, hogy az Eurodesk koordinálásával foglalkozik, és korábban dolgozott gyerekotthonban és ifjúsági irodában is. Azt persze nem reklámoztuk, hogy emellett emberi jogi tréner. Mondtam neki, hogy ne vegye magára, ha úszik a burmai vízumunk, mert az én „sötét” szociálpolitikus múltamat nehezebb eltagadni, mint az övét, nem is beszélve a jelenlegi foglalkozásomról. Sokáig gondolkodtunk azon, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy az ombudsmannak dolgozom, hogy ne is hazudjunk, de az a burmai hatóságok számára is elfogadható színben tüntessen fel. Végül az igazság egy sajátos interpretációja mellett döntöttünk…

Délután többek között ellátogattunk a királyi palotába, a smaragd és az alvó Buddha templomába és egy hindu templomba, ahol megdöbbenve tapasztaltuk, alig hogy a hívek leteszik az imént vásárolt áldozati gyümölcsöket és virágfüzéreket az oltárra, máris jön a templomszolga, összeszedi és viszi vissza a pulthoz, ahol újra eladják azokat. Persze mennyivel rosszabb ez, mint pénzt dobni a perselybe?

Közeleg a király születésnapja – december 5-dike – ezért az utcák tele vannak pavilonokkal, virágokkal, girlandokkal, ajándékárusokkal. Így itt is egészen jól érzem magam, olyan ez, mint otthon a karácsonyi vásár.