Új hobbiaink

Koh Changon mindannyian megtaláltuk az új hobbinkat. Kisandi, aki azt hitte magáról eddig, hogy víziszonya van, imád a delfinekkel úszkálni, és az sem zavarja, hogy nyolc méteres vízmélység van alatta. Nekem a motorozás örömeiből eddig csak a hátsó ülésen való kapaszkodás és nézelődés jutott, most azonban úgy száguldozom a hegyi szerpentineken, mintha erre születtem volna. (Ne aggódj Anyukám, már leadtuk a bérelt motort, és mind egyben vagyunk.)

Iminek két új hobbija is lett. Egyrészt büszke macskagazda, amióta beköltözött a banánkunyhójába a sziget legszebb kiscicája, másrészt a mi legnagyobb örömünkre kiderült róla, hogy imád kézzel ruhát mosni. Mivel itt van egy-két napunk pihenni, belefért egy nagymosás is, így Imi hódolhatott új szenvedélyének. Öröm volt nézni, ahogy pancsikol a biológiailag lebomló, csodás illatú mosószer habjaiban. Meg kell jegyeznem, nagyon szépen mos, és ez bizony nem kis teljesítmény, mert idefelé – tekintettel a távolsági buszokon töltött éjszakákra – csak kétnaponta váltottunk ruhát, vagyis volt egynéhány igen mocskos darabunk.

Koh Chang tehát olyan hely, ahol az ember felfedezheti eddig rejtett képességeit. Kár, hogy hamarosan – talán már holnap, de lehet, hogy csak holnap után – indulnunk kell vissza Kambodzsába. A pontos időpont attól függ, hogy át tudunk-e itt menni a thai-kambodzsai határon, vagy vissza kell utaznunk Bangkokba, és arra térni vissza, amerről jöttünk. A khmer határőrök ugyanis elég trükkösek, és hallunk olyan híreket, hogy csak akkor adnak vízumot, ha kétszer annyit fizetünk, mint amennyibe az hivatalosan kerül. Mivel útitársaim már jól ismerik a határátlépési szokásaimat, és hogy milyen hatással van rám a hatóságok packázása, lehet, hogy nem mernek kockáztatni az itteni határon.