Tuk-tuk és Thöm Pöm

Ennek a címnek igenis van értelme. A tuk-tuk hangutánzószó, amely a korábbiakban említett gépjárművet takarja. Robogóra szerelt kocsi, ketten úriasan, négyen kényelmesen elférnek benne, de láttam már olyat is, hogy hatan-nyolcan csimpaszkodtak rajta. A nevét a fura hangról kapta, melyet akkor hallat, ha a sofőr jelezni akarja a többi tuk-tuknak, hogy „tessék vigyázni, érkezem”. Thöm Pöm pedig az a kedves tuk-tukos fiú, aki tegnap elvitt minket Angkor Wat-ba és Ankor Thom-ba. (Lehet, hogy nem pontosan így hívják, de ezt a nevet mondta, amikor bemutatkozott.)

Szóval tegnap tuk-tuk túrán voltunk. A terv természetesen más volt, biciklivel akartuk megtenni a néhány kilométeres utat, de ahhoz már megint nem tudtunk időben elindulni. Mondjuk azt, hogy még nem sikerült tökéletesen alkalmazkodnunk az időeltolódáshoz. (Inkább ezt mondjuk, mint azt, hogy lusta banda vagyunk, akik nem tudnak felkelni. Ez ellen Kisandi úgyis tiltakozna, és az elalvásért kizárólag engem tenne felelőssé.) Thöm Pöm-öt az utcán szedtük fel. Itt ez a szokás. Megmondod, hová akarsz menni, ő megmondja, mennyiért visz el. Aztán alkudoztok kicsit. Imi szerint általában a felére kell lealkudni az árat ahhoz, hogy mindenki jól járjon. Mi 6 dollárt fizettünk a teljes délutánra, az oda-vissza kb. 14-15 kilométeres útért.

Először körbesétáltunk Angkor Wat-ban. Ez itt az egyetlen nyugat felé néző templom. Az irány a hindu világban a halált is jelképezi, ezért a régészek úgy gondolják, hogy az építő II. Suryvarman Angkor Wat-ot szánta végső nyughelyéül. A templomban feltűnően sok a fej nélküli torzó. A szobrok fejét a vörös khmerek vagdosták le. Ennek két magyarázatát is hallottam. Az egyik szerint a módszeres rombolásnak a vallási helyek meggyalázása volt az oka. A másik magyarázat pedig az, hogy a szoborfejekért kapott pénzen fegyvert vásároltak, hogy valódi emberek fejét, vérét, életét tudják venni. Nem tudom, hogy a túlvilági dolgokkal vagy a fejek műkincskereskedelmével van-e összefüggésben, de az egyik félhomályos kamrában szörnyen megrázó élményben volt részem. Kisandi miután órák óta szótlanul itta magába a kultúrát, egyszer csak felém fordult és sejtelmesen odasúgta – ne lepődj meg, ha egy fejjel a hátizsákomban térek haza. Először azt hittem, nem jól hallottam, számolgattam a szótagokat, a mondat ritmusát és dallamát, de sehogyan sem tudtam másként érteni, mint ahogyan szólt. Úgyhogy csak annyit kértem tőle, hogy ha lehetséges, az a fej ne az enyém, és ne is Imié legyen. Ebben megegyeztünk.

Angkor Wat után Angkor Thom következett. Van tehát Angkor, ami a nagy – állítólag kb. 200 négyzetkilométeres terület neve. Benne A. Thom a város és attól kb. két kilométerre A. Wat a templom. Az Angkor Thom közepén található Bayon templom Kisandi útikönyve szerint 54 tornyáról ismert. A tornyokon egyenként négy-négy, összesen tehát 216 mosolygó arc, Avalokitesvara istenség megdicsőült titokzatos mosolygó képmása. Az istenség minden szenvedést elhárít, ha az őt megillető tiszteletben részesítik. Imi szerint az oszlopokról az építtető király, VII. Jayavarman mosolyog fenségesen a világra. Nem tudom, kinek higgyek. Leginkább abban hiszek, hogy a szenvedéstől való megszabadulás legjobb módja, ha az ember elfogadja azt, ami van, hiszen úgysem tart örökké, minden elmúlik egyszer. Ettől persze még jó móka rámosolyogni egy kőmosolyú istenségre.

Hazafelé Thöm Pöm még megállt velünk Phnom Bakheng-nél, hogy megnézzük a naplementét. Ez valami grátisz szolgáltatás volt, mert mi nem kértük, nem is tudtuk, hogy ez egy turista látványosság. A dombtetőn tornyosuló templom – olyan mint egy maja piramis – lépcsőin, mint a kis verebek csücsül ezer turista, aki várja, hogy a napkorong lebukjon a horizonton. A templomig felmásztunk, de a lépcsőkön már nem. Túlságosan meredek volt, és meggyőztük egymást, hogy amikor a hatalmas tömeg a naplementét követő félhomályban elkezd lezúdulni a keskeny létraszerű feljárókon, az várhatóan nagyon balesetveszélyes lesz. A dombra fel lehet mászni gyalogosan, de a lustábbak és gazdagabbak az elefántháton való utazást is választhatják. 

Este Imi elvitt minket a Temple Bar & Balcony étterembe, ahol naponta khmer néptáncosok szórakoztatják a vacsoravendégeket. A fiatalok egy civil szervezetnél tanulják a táncot, és az étterem a gyakorlati terep számukra. Hagyományosan csak a lányok lehetnek ún. apsara (mennyei nimfa) táncosok, mert ők hajlékonyabbak, mint a fiúk, akik szegények a népi táncokban csak a medvét, a majmot, a tigrist imitálhatják.

Tegnap alaposan elfáradtunk, és várhatóan ez ma sem lesz másként. A mai tervben Ta Prohm szerepel, ahol a Tomb Rider-t forgatták.