Bélyeggyűjtő vagy cukrosbácsi

Sűrű nap volt a mai. Különösen ahhoz képest, hogy csak délután fél egykor keltünk fel. Így az Ikertornyokról ismét lemaradtunk. Nem baj, majd kárpótol a természet! – gondoltuk. Különös tekintettel arra, hogy a maláj főváros közlekedési helyzete sokkal rosszabb, mint az otthoni, rengeteg az autó, iszonyatos dugók tudnak kialakulni, és ilyenkor a gépjárművek ontják magukból a környezetre káros gázokat. Ha valaki szeretné tudni mi az a szmog, jöjjön és szagolja meg!

Így egy kevéske friss levegőért a Lake Garden felé vettük az irányt. Itt található a Nemzeti Múzeum, a Planetárium és a Nemzeti Mecset, sőt a parkban van a világ – állítólag – legnagyobb madárparkja, egy hatalmas orchidea kert, és – ahogy a névből sejthető – közepén a Nagy Tó. A múzeum-túrát még teljesítettük, de a planetárium sajnos már zárva volt, mire odaértünk. A madárkákról önként mondtunk le, az orchidea parktól pedig a kapuban szaladgáló majmocskák térítettek el. Ám a mecsetnél szerencsénk volt. És ami a legfontosabb, nagyot kirándultunk a természet lágy ölén. Ami úgy tűnt, nem csak a magunkfajta turistákat vonzotta ma...

Ahogy sétálgattunk, egyszer csak megállt mellettünk egy robogós. Ezekből is rengeteg közlekedik Kuala Lumpur útjain. A fickó kérdezett tőlem valamit. Mafla, gondoltam, nem látja, hogy nem helyi vagyok?! Amikor azonban ránéztem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy farkát mutogató cukros bácsival nézek farkasszemet, aki ráadásul teljesen izgalomba jött. Velem ellentétben azonban Kisandi nem jött zavarba! Előkapta a fényképezőgépét, hogy megörökítse a helyi látványosságot. (Ne aggódj Anyukám, a helyzet inkább vicces volt, mint veszélyes.) A fickó rettentő röhejesen festett, ahogy féltett kincsét markolászva immár az ő arcára ült ki a döbbenet. (Utólag megértettem, hogy a pasas a bélyegek után érdeklődött. Valahogy megneszelte, hogy tucatnyit hoztam magammal.)

Délután bevettük magunkat a Central Market-be, hogy Kisandi megkaphassa a lélekjelenlétért járó érdemrendet: egy gyönyörű, selyemből készült papírsárkányt. Jó nagy csomag lett, teljesen alkalmatlan arra, hogy ezzel járjuk be Ázsiát, de majd csak megoldjuk valahogy, hogy sérülésmentesen hazajuttassuk.

Este a kínai negyedben sétálgattunk, ahol végre valóban úgy éreztük, Ázsiában vagyunk. Pont olyan, mint a kínai negyedek a filmekben. Persze annyira nem voltunk bátrak, hogy megkóstoljuk a helyi kifőzdék kínálatát, ma már így is sok helyi ételt fogyasztottunk – némelyiknek az összetevőit sem tudnám megmondani –, természetesen nagymennyiségű Kisandi féle pálinkának nevezett tiszta-szesz kíséretében.

Lassan véget érnek a kalandjaink Kuala Lumpurban – itt már éjjel fél tizenkettő van –, holnap korán reggel utazunk tovább Siem Reap-be. Még nem tudjuk, hogyan jutunk el a buszhoz, ami a reptérre visz. A tömegközlekedés hajnalban még nem működik. A buszállomás gyalog messze van, taxival meg túl közel, és az öntudatos maláj taxisok nem mennek ki címre, ha keveslik a lehetséges fuvardíjat. Talán mégiscsak barátkozni kellett volna a robogós cukros bácsival... Hát így jártunk, de majd megoldjuk, eddig sem volt gond. A lényeg az, hogy a reggel 7 órakor induló repülőt elérjük. Mindenki drukkoljon, mert Kisandi fura mód aggódik.