Naplemente Angkorban

Helyi idő szerint csütörtök reggel 8 órakor megérkeztünk Kambodzsába! Ehhez nagyjából két órás alvást követően, hajnali fél négykor kellett kelnünk. Négykor már Kuala Lumpur utcáin bóklásztunk taxit keresve. Jól szurkoltatok, hiszen simán kijutottunk a reptérre, még egy kicsit korábban is, mint terveztük. Így volt időnk beugrani a Starbucks helyi egységébe. Miután jelentős mennyiségű koffeinegységet vettünk magunkhoz, nem aludjunk el, amíg a beszállókártyáért sorban álltunk. Büszke vagyok rá, hogy az itt töltött rövid idő alatt a Starbucks menedzsmentje felismerte a fogyasztási készségemben rejlő, számukra is kedvező lehetőséget, aminek köszönhetően törzsvásárlóvá fogadtak és 10%-os kedvezménnyel jutalmaznak, ha betérek valamely fióküzletükbe. Milyen kár, hogy sem Kambodzsában, sem otthon nincsen Starbucks!

Tekintettel arra, hogy az elmúlt héten átrepültünk a fél világ felett, ez a két órás utazás, már meg sem kottyant. A vízumügyintézés és útlevél-ellenőrzés azonban annál jobban. Azt hiszem, erről annak idején Imi is írt. Tovább tartott belépni az országba, mint eljutni idáig. De végül sikerült nem elveszítenem a türelmemet, amiért köszönet illeti Kiss Tibit és a Quimby zenekart. Akik az MP3-as lejátszómra töltve kísértek el a hosszú utazásra. (Ennek megfelelően szeretném módosítani korábbi igényemet. Elnök helyett legyen inkább: Kisandi for queen and Kiss Tibi for king! Spíró Györgytől tudom ugyanis, hogy igenis lehet közfelkiáltással királyt választani.)

Mikor sikerült végre átjutnunk az ellenőrzéseket a Siem Reap-i repülőtérnek álcázott botanikus kert családi ház méretű előcsarnokában egy kedves khmer fiú várt minket, hogy tuk-tukjával elhozzon a szállásunkra. Először azt hittem, ilyen a khmer vendégszeretet, később kiderült, hogy a tuk-tukot Imi küldte értünk. Most ültem először ilyen járművön. Olyan, mintha egy robogó mögé díszes szekeret kötöztek volna. Öröm utazni rajta. A hajamat borzolja a szél, mintha motoroznék, mégis kényelmesebb és biztonságosabb. Ez a város – ami eddigi ismereteim alapján inkább falunak tűnik – különben is sokkal jobban tetszik, mint Kuala Lumpur. Talán a szmog, illetve annak hiánya miatt leginkább.

Egy kellemes ebéd, és egy rövid ebéd utáni szundikálás után Imi kivitt minket Angkor Wat-hoz megnézni a naplementét. (Fura, hogy a hőmérséklet és a meleg alapján azt hinném, nyár van, ám az Egyenlítő közelsége miatt mégis korán, 6 órakor sötétedik.) A templomok felfedezése a következő három napban vár ránk.

Aki nem ismerné Angkort, ajánlom, nézze meg a National Geographic 2009 novemberi számát. Röviden: Angkor a Khmer Birodalom központja volt, és a 9. és 15. század között érte virágkorát. Ebben az időben a források szerint közel egymillió ember élt itt. Mára a fényes gazdagságból csak a templomok romjai maradtak meg, elszórva a dzsungelben. A középületek fából készültek, ezért elenyésztek. A legismertebb templom Angkor Wat, a 12. században Visnu isten tiszteletére emelt nyugati tájolású templom. Ezért gyönyörű ott a naplemente.

Az elmúlt hónapokban Imi igazi helyivé vált. Jól ismeri a várost, és jól ismerik őt a helyi bárokban. Este ebből kaphattunk ízelítőt. Pontosan tudja, hol és mikor tartanak happy hours-t. Ám sejtésem szerint még ezen a téren is számtalan meglepetés vár ránk...